Ugyanabból az anyagból: az érintett lány barátnői unszolására először beszél a kialakulófélben lévő viszonyról.
-3-
Lányok, én tudom, hogy az adósotok vagyok. Tudom, hogy vártátok, és hogy… tartozom nektek. Ne haragudjatok érte. De… én, aki mindig gátlás nélkül beszéltem erről… Kinevettem a szerencsétleneket, akikkel együtt voltam, és sokszor olyan rémes volt, hogy csak erre volt jó, hogy bosszúból elmondjam, és kinevessük. Igen… van egy pár történet, amin sokat nevettünk, de sokszor nem volt jó emlékezni rá. Nem csak azért, mert nevetséges hangokat adtak, nevetséges dolgokat mondtak, amiktől én fuldokolni kezdtem a válluk fölött, és mikor rám néztek, azokkal a kérdő, csodálkozó szemekkel… egyszerűen képen röhögtem őket. Volt ilyen nem egy, nem kettő. És azzal, hogy kiteregettem mindent, a méretüket, meg azt, hogy hol és hogyan szőrösek, hogy milyen alsónadrág van rajtuk … hát, ezzel megbosszultam őket.
Azok a szegények, ők csak magukat adták: lefeküdtek egy lánnyal, aki engedte magát, aki felvitte őket a lakásába, vagy akit ők vittek fel, és aki nem szégyellte magát, mikor ők szégyenlősen lehúzkodták róla a bugyit. Ők csak azt akarták, hogy nekik is, nekem is jó legyen. De én? Istenem, én…
Én csak unatkoztam.
És most, hogy… hogy azon a hétvégén… Nem mondhatom, hogy nem lenne mit mesélni arról az estéről. Viszont, ami most történt, a hétvégén, az… mit mondjak el róla? Mondjam el, hogy már akkor, amikor a karomat megérintette az előszobában… ahogy rám nézett, ahogy rám mosolygott… pedig akkor még csak azt kérdeztem tőle, nem éhes-e, és ő is csak azt mondta, hogy nem, már vacsorázott. De azért persze ettünk… Vagy hogy amikor megállt mögöttem, és átölelte a derekamat… mit mondjak el? Hogy hányszor és meddig? És hogy én közben… hogy nem mertem a szemébe nézni, mert arra gondoltam, nem, ezt nem kell tudnia, nem szabad rajtakapnia, hogy mit érzek… legalább ne most, ne ilyen hamar. Életemben először éreztem magam férfinak ennyire kiszolgáltatva, először éreztem magam egy férfival szemben ennyire védtelennek. És közben eszembe jutott az a sok este, az a sok-sok ember, akivel együtt voltam, de akkor arra gondoltam, én nem tudok semmit. És ha valaha bármit is megtudok erről, azt csak tőle… senki mástól. És arra gondoltam, nem, én nem érdemlem meg ezt a boldogságot, és talán ha reggel felébredek, már ott se lesz. Mikor elalszom, veszi a kabátját, és elmegy, mint aki csodálatos, nagylelkű adományokat osztogat. És nekem be kell érnem ennyivel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ha nem szeretnél regisztrált Google-fiókkal hozzászólni, válaszd a Név/Url-t (elegendő csak a nevet beírni, az URL mezőt üresen lehet hagyni)!