Ez is egy szakma

 A prostitúció kérdése már felmerült egyszer irodalommal kapcsolatos fejtegetéseimben - sajnos eddig nem volt túl sok belőlük, tekintve, hogy mostanában elkerültek az igazán megragadó olvasmányélmények. Ez volt Az árva Mariska naplója, még az első bejegyzések között írtam róla, de aztán ott van a Bordélyház című film is, amiről pedig a legutóbbiban, így hát lassan szinte kínossá válik, hogy ismételten előszedem a kérdést, de mégis úgy érzem, érdemes. Merthogy nem egyszerűen én szedem elő, hanem azok a művek, amikkel találkozom, tehát ismét azzal a kijelentéssel kezdhetjük, hogy a téma örökzöld, és minden feldolgozásban máshogy kerülhet elő. Vannak azért bejáratott értelmezési lehetőségek. Példa a már fent említett Mariska, ahol a prostitúció, vagyis elsősorban nem is az üzleti része, hanem pusztán az érzelemmentes szexualitás, a másik nemmel való effajta érintkezés olyan elemi bűn, ami az egyszerű, szeretetre áhítozó elbeszélő számára elviselhetetlen, és amikor a közelébe kerül, lényegében saját magával is meghasonlik. Ez már erősen jelzi, hogy kényszerről van szó, ami az elszenvedő számára ugyan kikerülhetetlen, de gyötrelmes kínlódást jelent. Talán ez az elképzelés él leginkább a köztudatban: hogy még annak is, akit nem erőszakkal löknek oda, a prostitúció egyfajta szükséges rossz. Pontosabban inkább azt gondoljuk, hogy mindig kényszer és mindig erőszak, csak az nem feltétlenül közvetlen formában jelentkezik. Egy tönkretett élet, egy kilátástalan helyzet, de akár az önként munkába álló lányok hiányos önbecsülése is erőszak és kényszer hatása lehet, amit nem ismerünk.

 Sok és sokféle prostituált-történet létezik, ami időben megelőzi, vagy meghaladja a fent említett, mára némiképp feledésbe merült naplóregényt. Mikor ezeket kezünkbe vesszük, elsősorban az okokra, a lelki motivációra vagyunk kíváncsiak. Mivel a prostitúció még mindig tabu, tehát morálisan stigmatizált jelenség, az arra vállalkozók előítéleteket, egyszersmind kíváncsiságot keltenek az emberekben. Ki csinálja, miért csinálja, tesszük fel a kérdéseket (vagy, lásd feljebb: mi történt vele, hogy erre adta a fejét?!), és itt már régen nem arról van szó, hogy atya ég, felajánlkozott egy idegen férfinek (nőnek), illetve nem pusztán a szexualitás elbeszélhetősége, leírhatósága okoz elementáris élményt, hanem azon törjük a fejünket, hogy mégis miféle lelke lehet az ilyen embernek. Torz, vagy talán nincs is, gondolnánk elsőre - de ez azért mégsem olyan biztos. Ezért is van sikere a mai napig a prostituáltak történeteinek, hiszen különleges és izgalmas lélekrajzot adhatnak, nem utolsó sorban megspékelve pikáns jelenetekkel, amikkel ugye sok mindent el lehet adni.

 Ismét egy csepp mentegetőzés a téma miatt, tehát: nem mintha direkt keresném az ilyen könyveket (filmeket). Miklya Anna regénye, A hivatásos, teljesen véletlenül került a kezembe. Azt is bevallom, hogy a szerző ismeretlen volt számomra, de mikor megláttam, hogy alig három évvel idősebb nálam - 1987-ben született -, úgy gondoltam, bármi is ez a könyv, elolvasom. Nem igazán sejtettem, mire vállalkozom, egyszerűen csak elkezdtem az elejéről az egészet, és két nap nem telt bele, végére is értem. Szinte nyújtottam az időt, ne legyen olyan hamar vége, ha már egy érdekes könyv akadt a kezembe, s hogy érdekel a történet, és várom a folytatást, már önmagában felemelő élmény volt. Az, hogy a szöveg egyáltalán nem okozott olvasási nehézséget, tehát nem kellett újra és újra megrágnom a mondatokat, és nem kaptam észbe, hogy nem emlékszem az elmúlt öt percre, illetve nem kerítettek hatalmába olyan kényszeres gondolatok, hogy inkább leülök a gép elé, és bekapcsolom a Facebook-ot, vagy örökbe fogadható macskákat böngészek a Google-ban, illetve frizurákat a YouTube-on - nos, ez valami rendkívül kellemes hatást gyakorolt száraz szakszövegeken edződött agyamra.

 Természetesen az "érdekesség" önmagában véve még kevés. Nem is ez az egyetlen erénye a regénynek, ami az egyetemista korában prostitúcióra vállalkozó, majd később gimnáziumi tanárnőként dolgozó Erika történetét meséli el. Erika igazából nem is egyszerű prostituált, hanem, ahogy a szerzővel készült interjúban olvastam, eszkortlány, tehát különböző megrendelésekre összejövetelekben, bulikban kísérgeti az ügyfeleket, illetve akár lakásra is megy, ha azt kérik, ahol különféle szolgáltatásokat nyújt pénzért cserébe. Mivel nem az a "közönséges" fajta, aki egyszerűen az út szélén áll, szépnek és okosnak is kell lennie - a rendszerváltás után járunk közvetlenül, tobzódnak a befektető külföldiek és a hirtelen meggazdagodó magyar üzletemberek, így hát van választék bőven. Az ok: Erika anyja váratlanul teherbe esik, nagyobbik lánya már érettségizik, amikor a kisebbik születésébe belehal. Mivel az apa soha el nem készülő tanulmányaival van elfoglalva, a gyerek felnevelése immár Erika feladata. 

 A helyzet abszurd, bár sajnos nem egészen szokatlan, így ilyenkor sokan sokféle alternatívát találnak, hogyan teljesítsék a feladatot. Igen, egyébként ez pontosan az a jellegzetes kényszerhelyzet, amikor egyszerre vagy kiszolgáltatott és hordozol óriási felelősséget a nyakadban, tehát mit tehetsz, ha szép és fiatal lány vagy, és nem feltétlen akarsz kemény munkával filléreket keresni. Tipikus. Erika tehát nem megy el konyhalánynak, sem takarítónőnek, hanem nemes egyszerűséggel, mindenféle hezitálás nélkül kap az alkalmon, amikor egy bennfentes egyetemista lány munkát ajánl neki. "Tudod, mondta gyorsan a lány, ez nem modellkedés, inkább ilyen hosztessz jellegű munka, hogy is mondjam, ilyen kicsit erotikus. Az engem nem érdekel, csak fizessenek, válaszoltam, ő pedig elmosolyodott, és láttam, hogy nagyon elégedett velem."

 Így ismerjük meg Erika egész életére kiható döntését, majd néhány oldalban egy-két esetét, ügyfelét, de a könyv valójában nem erről szól. Igaz, hogy egy-egy ilyen esetet szinte testközelből nézünk végig, de az egész olyan természetesnek és érdektelennek hat - Erika számára -, hogy szinte nem is érdemes beszélni róla. Nem is ebből áll tehát a történet, a cselekmény jelene abban a gimnáziumban játszódik, ahova Erikát végül felveszik tanárnőnek, mivelhogy végzettsége szerint az. Ráadásul budai egyházi iskolába, ahol egyetlen barátját a homoszexuális iskolaorvosban találja meg, rajongani kezd sármos kollégájáért, küzd a prűd és korlátolt légkörrel, az érzékeny diákokkal, a húgát felneveli, s közben az élete ugyanolyan üresen megy tovább, ahogy addig.

 Igazság szerint pont azt nem kaptam meg a regénytől, amit vártam: azt a bizonyos mélyreható lélekrajzot. Miért tette Erika, miért volt ez olyan adekvát megoldás, miért nem gondolkozott, töprengett és őrlődött előtte, vagy legalább utána - miért nem undorodott a gátlástalan kliensektől, hogy bírta elviselni a kihasználtság megalázó érzését? Vagy: miért nem hiányolta az anyját, miért nem beszél róla azután, hogy haláláról említést tett (elég közönyösen), szinte egyszer sem? Csak. Valahogy. Mert. Ilyen válaszokat kapunk, nincs részletes boncolgatás, nincs magyarázat, nincs kételkedés. Erika azért vállalja a prostitúciót, mert meg lehet belőle élni - elvégre ez is egy szakma -, aztán éli az életét, és bár egy időre megpróbál kiszállni, mégse sikerül végérvényesen, sőt: azon kapja magát, hogy később lényegében bármit megtesz azért, hogy benne maradhasson. Beleszokik. Közben az elbeszélés mentes szinte mindennemű komolyabb önreflexiótól, Erika elfoglalja magát a tanítványaival és a húgával, s igazán kínzó érzést csak az okoz benne, amikor mellőznie kell a rendszeres nemi életet. Tudja, hogy magányos, tudja, hogy amit csinál, az valahol "rossz", de csak azért hagyja abba napi szinten, mert a húga növöget, s valamit mégiscsak mondani kell neki - miből keresi ő a kenyerét. Aztán a tanítás mellett ott marad mellékállásban a jól fizető szex, ha más nem, akkor a régi ügyfelekkel. Közben pedig minden, ami vele történik - a férfiak/fiúk az életében, a munka, a húga tinédzserévei, még ha pillanatnyilag fel is kavarják az állóvizet, nem tudják más irányba terelni egyre inkább céltalanná váló életét. 

 Hogy jó-e a könyv? Egyszerre kevés és túl sok ez, hogy jó. Érdekes volt (helyenként kifejezetten izgalmas, de nem akarok nagyon spoilerezni), olvasmányos, ha letettem, vártam, hogy megint a kezembe vegyem, egy sorát nem untam, ez mindenképp pozitívum. S azt hiszem, éreztem benne egy fajta mélységet, annak ellenére, hogy a fent említett "lélekrajz" csupán elnagyolt skiccekben jelentkezik. Ez nem hiba, egyszerűen tény, hiszen nyilvánvaló, hogy az író nem elrontotta, hanem szánt szándékkal ilyenre írta a szöveget. Nincs benne dráma, nincsenek érzelmi kitörések, nagy tragédiák, egyszerűen csak megtörténnek a dolgok, kisebb-nagyobb események egymás után, olykor csak apróságok, amiket talán nem is értünk, miért részei a történetnek, minek kerültek bele, csak úgy benne vannak. Eközben a főszereplő sodródik, nem ural, nem irányít igazából semmit. Hogy azért-e, mert prostituáltként kezdte? Ez így ugyan nagyon szimpla, de talán igen. Ebben az esetben viszont már az is érdekes kérdés, milyen élete lenne amúgy egy olyan lánynak - még ha valójában nem is teszi meg a végzetes lépést -, aki ennyire könnyen adná oda magát, ha olyan a helyzet, testét és lelkét egyaránt, ha a húga felnevelése is a motiváció? Mégis hogy éli meg a dolgokat, hogy látja a világot az ilyen ember?

 Na ez az, amire nem feltétlenül kapjuk meg a választ a regényből, azon túl, hogy "üresen". Mégis érdemes elolvasni.

"Széttártam a kezem. Miért kéne számot adnom, neki, bárkinek? Mi az, hogy "történt"? Minden megtörtént. Nyár volt, aztán tél, és tavasz. Az apám hirtelen kicsi lett, ráncos, rigolyás és szánnivaló. Felneveltem egy gyönyörű gyereket. Négyszer kaptam fizetésemelést, ötször prémiumot és hatszor szabadságot.

 Ez kevés, jelentette ki Agács. Az arca komor volt. Ez nagyon kevés, ismételte meg még egyszer.

 Nem értelek, feleltem dühösen, ha normális életet élnék, akkor sem történt volna máshogy. Így szoktak élni az emberek. A szüleik megöregszenek, ők gyereket nevelnek, dolgozni járnak, és kész. Agács, igazán, fogalmam sincs, mi bajod van velem.

 Akkor is, vonta meg a vállát. Valami hiányzik, mondta, és rám nézett, de úgy, mintha hátat fordított volna nekem. Nem tudom. Nem akarom tudni. Csüggedt vagyok. Mérges vagyok. Harminchárom éves vagyok. Összegyűrtem a kávéspoharat, belehajítottam a kukába, és felmentem a tanáriba a többiekhez."

 "Nézd, Erika, én tényleg nem akarlak kirúgni, kezdte nagy svunggal, és láthatólag megkönnyebbült, hogy túlesett ezen a nehéz szón. De kezdesz, hogy is mondjam, na, szóval egyre nehezebb neked munkát adnom.

 Öregszem? - kérdeztem rá. Bólintott és szabadkozni kezdett. Nézd, te vagy az egyik legtapasztaltabb lányom, mindenki odavan a technikádért. De már nem vagy olyan feszes, mint régen, és ezt sajnos észreveszi az ügyfél is. Valami, nem is tudom, hogy magyarázzam, valami extrát mégis kéne vállalnod ahhoz, hogy maradjanak klienseid.

 Milyen extrát? - néztem rá meghökkenve. Tibike, nem akarok panaszkodni, de szerintem nagyjából mindent vállalok.

 Nem nagyjából, hanem konkrétan kéne mindent vállalnod, Erikám, ha maradni akarsz, mondta Bétibi. Különben nem tudlak megmenteni, érted, bármennyire is szeretném, ki fogsz peregni, így, mutatta, és amennyire csak tudta, széttárta az ujjait."

 Miklya Anna: A hivatásos. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2011